Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Theravada tanitások

2021.01.06

THERAVADA TANITÁSOK

NAMO TASSA BHAGAVATO ARAHATO SAMMA SAMBUDDHASSA

 

TARTALOM

- Az Aszkéta gyakorlatok természete

- A teljes felszabaduláshoz szükséges magatartás jellemzői

- A rossz elkötelezettség

- A legnagyobb probléma az erőfeszítések fenntartásában……….   

- A gyakorlás melletti legmeggyőzőbb érv……………………………….  

- Az érzékiség………………………………………………………………………   

- A legalapvetőbb elkötelezettség…………………………………………..  

- A hosszú távú szemlélet és a gondolkodás…………………………… 

- Dukkha; szenvedés, feszültség…………………………………………….  

- Test és elme………………………………………………………………………

- Kobra……………………………………………………………………………….   

- Házasság, Buddhista szemmel…………………………………………….   

- Buddha……………………………………………………………………………    

- Harmónia-Egyetértés-Összhang…………………………………………    

- 5x5 Fontos Buddhista fogalomkör………………………………………. 

- Tizennégy Tény……………………………………………………………….. 

- Küldetés………………………………………………………………………….. 

- A Tan szerint ilyennek kell lennie……………………………………….

- Jó és Rossz ember…………………………………………………………… 

- Az élvezetekről……………………………………………………………….. 

- Buddha Tana…………………………………………………………………. 

- A Buddhizmus és más vallások……………………………………….. 

- Nibbána – Nirvána………………………………………………………… 

- A szó …………………………………………………………………………..

 

 

 

 

 

AZ ASZKÉTA GYAKORLATOK TERMÉSZETE

Gyakorlásunk során, megpróbálunk különféle stratégiákat, technikákat találni, olyan mód-szereket, amelyekkel felülkerekedhetünk, vagy elhagyhatjuk a mentális szennyeződéseket, negativitásokat.

     Az egyik módszer, amit nem rendszeresen, de néha-néha használhatunk, az hogy; menj a bevésődött szokásokkal szemben. Szándékosan egy kicsit nehezebbé tenni a dolgokat, a magunk számára, mint ahogyan azt általában tesszük. Néha, ez a hozzáadott erőfeszítés, -ahogy nekifeszül a régi szokások energiájának- az egyedüli módszer, amelynek segítségével bánni tudunk a nagyon mélyen bevésődött szokásokkal. Olyan dolgokkal, amelyek úgy tűnnek, ellenállnak a szokásos technikáknak, amelyeket tanítottak nekünk. Ezért a szerzetesek időnként, például koplalnak, néhány napig vagy csökkentik az ételmennyiséget, vagy csak ülőhelyzetben pihennek fekvés helyett.

      Nem arról van szó, hogy ezek a dolgok önmagukban jók lennének vagy, hogy feltétlenül bármilyen megtisztuláshoz vezetnének. Arra valók, hogy egy kicsit felkavarják a dolgokat, hogy erőfeszítést vigyenek olyan területekre, melyeket különösen nehéznek találunk.

      Ez továbbra is a Buddhista Aszketizmus, egyrészt abban az értelemben, hogy a célt; a felszabadulást továbbra is jól észben tartják;

Másrészt abban, hogy a középút a meghatározó szemléletmód. Ami azt a gyakorlást jelenti, ami optimálisan megfelel annak a célnak, amit kitűztünk, mind a közbenső, mind a végső célnak, a FELSZABADULÁST.

A TELJES FELSZABADULÁSHOZ SZÜKSÉGES MAGATRTÁS JELLEMZŐI

A Buddhizmusban úgy tartjuk, hogy az erény és az erényes magatartás egy szükséges elő-feltétel a spirituális gyakorlás magasabb szakaszaihoz. Kezdetben, nagyon sok figyelmet és odafigyelést szükséges fordítanunk tetteink és beszédünk minőségére.

        Ily módon kell élnünk, mivel így, nem hagyunk nyomokat, foltokat az elménken. És így nincs szégyenérzetünk, nem bánjuk tetteinket, így ilyesmi nem jön elő meditáció közben. Nem zavar meg és nem fogja akadályozni a belső béke fejlődését, ami lehetővé teszi a bölcsesség fejlődését.

       Tehát, úgy tekintünk a magatartásra, az erényes magatartásra, a képességre; hogy lecsendesítsük az elmét és elfordítsuk a figyelemelterelő dolgokról, a negativitástól. Így ki-fejlesztjük a bölcsességet, és átlátunk a dolgok természetén.

           Ez teszi lehetővé, hogy megtörténjen a felszabadulás. Ezekre, mint egymástól elvá-laszthatatlan dolgokként tekintünk.

És így ez az a gyakorlat, amivel az ember próbálja féken tartani a saját tetteit és beszédét, azon határok között, amelyeket felállított magának. Legyen az akár az 5 vagy 8 fogadalom vagy a 227 fogadalom. Ez határozottan része a felszabadulás egész folyamatának.

A ROSSZ ELKÖTELEZETTSÉG

Az a rossz elkötelezettség, amikor; a rossz megértés alapján kötelezed el magad; vagy valamilyen vágy alapján; vagy ragaszkodás alapján. Az a leginkább veszélyes, amikor egy bizonyos személy felé kötelezed el magad.

        Időnként az emberek elkötelezik magukat egy karizmatikus tanító vagy szerzetes felé.  És előfordul, hogy valamikor később a szerzetes elhagyja a szerzetesi életet, vagy a tanító belekeveredik valamilyen botrányba. Ekkor azok az emberek, akik már elkötelezték magukat afelé az egyén felé, olyan helyzetben találják magukat, hogy az egész gyakorlásuk és minden erőfeszítésük teljesen alá lett ásva. Ezért, a Buddha arra bátorít bennünket, hogy inkább a Buddha, a Dhamma és a Sangha felé kötelezzük el magunkat, egy bizonyos egyén helyett.

   Elkötelezheted magad a Buddha, a Dhamma és a Sangha felé, a bizalom és menedék, helyes tárgyai felé; de lehetséges, hogy közben valamilyen rejtett céljaid vagy vágyaid vannak. Mondjuk, szeretnél valakivé válni vagy megszerezni valamit, ilyen-olyan dolgot. Ez a fajta megszerezni akaró, mohó és vágyakozó hozzáállás megfertőzhet még akár, egy helyes és jótékony elkötelezettséget is.

Tehát van; elkötelezettség a rossz dolgok felé, ez az egyik hiba. Elkötelezni magad a helyes dolgok felé, a rossz módon, ez a második hiba.

A LEGNAGYOBB PROBLÉMA AZ ERŐFESZÍTÉS FENNTARTÁSÁBAN

Ha az erőfeszítést tehernek érezzük vagy olyasminek, amihez kényszerítened kell magad, akkor az ilyesmit nehéz fenntartani. Ez, az a helyzet, amiben a Helyes Megértés támaszt és támogatást nyújt az erőfeszítésedhez. Amikor tisztán érted azt, hogy miért kell megtenni azt az erőfeszítést, akkor a dolog elkezd magától lendületet venni.

        Azonban, ha még mindig úgy tartod, hogy olyasmit csinálsz, amit nem igazán akarsz csinálni, de csinálnod kell, mert más azt akarja, hogy ezt csináld, vagy mert te azt gondolod, hogy meg kellene csinálnod, ilyenkor az erőfeszítés gyakran erőtlenné válik.

        Ezután gyakran egy jellemző eseménysor játszódik le. Az emberek a lustaság és a hanyagság időszakain mennek keresztül. Majd, talán hallanak valami lelkesítő dolgot, vagy történik valami, és bűnbánatot éreznek. Szomorúak, hogy hagytak elveszni mindent, a sok befektetett erőfeszítést. Egy rövid ideig éreznek így, majd ez az érzés elgyengül. Olyankor vannak ezek az időszakok, amikor keményen dolgoznak a szabad idejükben.

          Azonban, ily módon nem lehet spirituálisan fejlődni. Egy folyamatos erőfeszítésnek mindig jelen kell lennie. Olyan mértékű erőfeszítésnek, amely nem túl kemény, és nem túl laza. Viszont, pont a megfelelő erősségű ahhoz, hogy meglegyen az állandó előrehaladás érzése.

A GYAKORLÁS MELLETTI LEGMEGGYŐZŐBB ÉRV

Miért kéne gyakorolnunk? Mi lenne a probléma, ha nem gyakorolnánk?

Emberi dolog, hogy muszáj csinálnunk valamit, attól a pillanattól kezdve, hogy reggel felkelünk. Egészen addig a pillanatig, amíg este aludni megyünk. Ezt, amit csinálunk, azt hívjuk gyakorlásnak! Azt, ahogyan viselkedünk, ahogy beszélünk, amit az elménkkel csinálunk.

  Szerintem, mint emberi lényeknek, csodálatos lehetőségünk van arra, hogy megvalósítsuk a békét és a felszabadulást. A Buddha azt tanította, hogy ezek a legmagasabb rendű dolgok, amit egy emberi lény megvalósíthat. Így, hogy rendelkezünk ezzel a bámulatos lehetőséggel, nekem úgy tűnik, hogy a legintelligensebb dolog, amit tehetünk az, hogy élünk ezzel a lehetőséggel.

   Néha azt mondják az emberek; „Nem érzem azt, hogy szükség lenne rá. Muszáj ezt csinál-ni?”  Nos, nem muszáj. Úgy értem, valószínűleg nem halsz bele abba, ha nem fektetsz nagy erőfeszítést abba, hogy spirituálisan fejleszd magad. De, ha hasonlatként, mondjuk vennénk  egy gyereket, aki azt mondja; nem akar többé iskolába járni, mert elég jól tud már írni és olvasni, és ez valószínűleg elég  lesz neki ahhoz, amit csinálni akar az életében. Nem hiszem, hogy sok szülő gondolná azt, hogy ez egy nagyon jó érv. Inkább azt akarnák, hogy tanuljon addig, amíg csak tud, mert a jövőben a hasznára lehet, a karrierben és általában az egész életében.

  Szerintem, amilyen mértékben tudunk spirituálisan gyakorolni, olyan mértékben vagyunk képesek érdemlegesen hozzájárulni annak a közösségnek a életéhez, jótékonysággal, szeret-tel stb., amelyben élünk. Tehát, a gyakorlás nem pusztán személyes ügy, hanem olyasmi, aminek hasznos eredményei vannak, az ember családja számára, a társadalom számára, amiben élünk.

AZ ÉRZÉKISÉG

Az érzékiség melyik jellemzője az, amelyik elkerüli az emberek figyelmét?

   Szerintem, az érzékiség szinte minden jellemzője elkerüli az emberek figyelmét. A testi vágy, a legnyersebb, a legdurvább fajta érzéki vágy. De, csak nagyon kevés ember tartja problémásnak. Azonban, az érzéki sóvárgás enyhébb formái még ennél is kevésbé észtevehetők. És a legtöbb ember az érzéki élvezet hiányáról azt gondolná, hogy nélkülük az életük értelmetlenné válna, vagy teljesen örömnélkülivé válna.

Tehát, az érzéki sóvárgások, bármilyen dolgok lehetnek, melyekre ráakaszkodunk, és ragaszkodunk hozzájuk ebben a világban, örömszerzésért és beteljesülésért. Ezek lehetnek olyan ártatlan dolgok, amelyek igazán érdeklik az embert, mint a sport vagy szórakozás vagy valamilyen zene. Nem arról van szó, hogy az ilyenfajta dolgok önmagukban rosszak lennének. Ez nem az érzéki világ puritán elutasítása, csupán rámutat arra, hogy mindaddig amíg az elme ezekben a dolgokban keresi a boldogságot és a beteljesedést, addig sosem fog előre lépni a boldogság magasabb formái felé, amelyeknek pedig lehetséges az elérése. Azt is el kell mondani, hogy a megvilágosodás megvalósításához, nem szükséges elhagyni minden érzéki örömöt. Azonban vannak korlátok és képességek ahhoz, hogy bizonyos alkalmakkor és helyzetekben elhagyjuk az érzéki vágyakat, és bizonyos határok között tartsuk őket. Erre azért van szükség, hogy ezek csupán olyan kicsi és jelentéktelen akadályok legyenek számunkra, amennyire csak lehetséges.

A LEGALAPVETŐBB ELKÖTELEZETTSÉG

Az elsődleges dolog, ami felé elkötelezzük magunkat, az a felszabadulás, a szabadság. Ezt az elkötelezettséget kell beleépíteni az életünk minden területébe, minden szintjébe. Ezt azzal kezdjük, hogy elkötelezzük magunkat a felszabadulás felé, megszabadulunk az önzéstől és a ragaszkodástól, valamint az anyagi gazdagság vágyától. Gyakoroljuk és fejlesztjük az adakozást és megosztást, annak érdekében, hogy aláássuk ezt a fajta önző ragaszkodást. Elkötelezzük magunkat a fogadalmak felé, azért hogy felszabadítsuk magunkat a rossz kamma alól, amit testünkkel és beszédünkkel követünk el. Ezek fájdalmat és szenvedést okoznak másoknak és a végén önmagunknak is. Elkötelezzük magunkat a meditáció gyakorlása mellett, azért hogy felszabadítsuk magunkat az akadályok alól. Olyanok alól, mint a; testi vágy, megszállottság, érzéki világ, harag, negativitás, tunyaság és tompultság, depresszió, lustaság, spekuláció, nyugtalanság, kétségek, aggodalmak; mindezeket az elmeállapotokat csak a meditáció erejével lehet elhagyni. És ennek a gyakorlása elkötelezettséget jelent a felszabadulás, ezen szintje irányában. A legmagasabb elkötelezettséget a bölcsesség és a megértés fejlesztése felé-, a test és elme természetének megértése felé tehetjük, azért hogy aláássuk az alapvető feltevéseket és félreértéseket, melyeket magunkkal kapcsolatban találunk ki. Elhagyjuk őket azért, hogy megvalósítsuk a végső felszabadulást, amit a Buddha tanított nekünk.

HOSSZÚTÁVÚ SZEMLÉLET ÉS A GONDOLKODÁS

Sok ember, amikor meditál, úgy tekinti a gyakorlást, mint egy rövid távú törekvést, ami a 7-10 napos elvonulásokon elmúlik. Az olyan elképzelés, hogy sok éven keresztül meditáljanak, meglehetősen csüggesztően hat rájuk. Az, hogy hosszú-hosszú évek munkáját kellene a spirituális gyakorlásba fektetni, bármilyen kis értékelhető eredmény eléréséhez is, határozottan elveszi a kedvüket a meditálástól.

  De, valójában a Buddha azt tanítja nekünk, hogy még ennél is hosszabb távú szemléletet kell kialakítanunk, és úgy tekintjük a dolgokat, mint amelyek élethosszokon keresztül történnek. Ha úgy gondolkodunk, hogy az igazság felismeréséhez élethosszokon keresztül kell erőfeszítést tennünk, akkor a csupán néhány hónapnyi kemény munkát egészen új megvilágításban kezdjük látni. Fejleszteni a paramikat, jótékony cselekedeteket tenni, a támogató gyakorlatok között sok olyan van, amelyek kiegészítik a meditációt, ettől jobban érthetők lesznek. Látni fogjuk, milyen valószínűtlen annak a lehetősége, hogy ebben az életünkben véget vetünk az újra születések láncolatának. És ettől kezdve oly módon gyakorolunk, hogy létrehozzuk azokat az okokat és feltételeket, amelyek a jövőbeni újraszületésünket segíti. Célunk, hogy olyan képességekkel szülessünk újra, amelyekkel folytatni tudjuk törekvésünket a felvilágosodás elérése felé. Ennek így sokkal több értelme van.

     Egyrészt, egyfajta higgadtság érzést kölcsönöz, nyugodt hozzáállást biztosít. Ugyanakkor, ha intelligensen elmélkedünk, az ad egy sürgető érzést is amiatt, hogy nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy a jövőbeni életeinkben is meglesznek azok az előnyös feltételek, amelyek jelenleg megvannak. Ki tudja? Ezért, a jelenlegi élet egy becses élet. Ez egy olyan élet, amelyben készen kell lennünk nagy erőfeszítést tenni, amíg megvannak a lehetőségeink, amíg a minket támogató feltételek valóban megvannak, és jelen vannak.

DUKKHA: SZENVEDÉS,FESZÜLTSÉG

 

A Buddhizmusban nagyon gyakran használunk Páli szavakat. A Páli az a nyelv, amelyet a Buddha idejében beszéltek. De, legalábbis a hagyomány szerint ezt beszélték Észak-Indiában, és a Buddha ezen a nyelven tanított. Ezt mondják. Bár, ez nem teljesen biztos. Az egyik szó amelyet nagyon gyakran említenek az a; dukkha. A dukkha, thai nyelven: tuk. A dukkhát elég nehéz lefordítani, és ez problémát jelent. Nagyon gyakran úgy fordítják, mint ’szenvedés’. Én azonban nem szeretem ezt a szót! Valójában a dukkha sokkal többet jelent, mint ’szenvedés’. A fordításokban nem adják vissza a valós jelentését, most megpróbálom elmagyarázni ennek a lényegét.

   Ha azt mondom szenvedés, ez nem fedi le mindazt, ami a dukkha. Sok olyan dolog van, amiről nem gondolod, hogy szenvedés, de az is dukkha. Vegyünk egy focimeccset. Véleményem szerint, minden dolog, ami egy foci meccsel kapcsolatos, az dukkha. De aligha gondolná bárki azt, hogy szenvedés. Azt gondolják; „ez jó kikapcsolódás, ez megnyugtat.” Ezt gondolod, ez a te illúziód. És abban hiszel, hogy ez teljesen jó. Azonban, szerintem az egész csak feszültség. És ezért használom ezt a szót a dukkha jelentésének fordításához. Én úgy fordítom, hogy a duhhka=szenvedés. Szerintem ez sokkal jobban lefedi a dolgot. Maradjunk a focimeccs példájánál, amiről azt gondolod milyen jó, de nézd meg, mennyi szívroham történik a meccseken. Ez nagyon is jelzi a feszültséget. Még ha szereted is, ha izgalmasnak találod, az izgalom-feszültség, a feszültség pedig dukkha.

  Tehát, az izgalom, az érzelem ezek mind dukkha. Tulajdonképpen minden, ami megzavarja az elme nyugalmát, az dukkha. Gondolj rá így. Mint látható, nem csak a vágy dukka. A vágy egy oka, egy nagyon fontos oka, a dukkha kiváltásának. De a gyűlölet is, az utált dolgok, és az érzelmek is, és az izgalom is dukkha.

  Mondjuk, a kötélugrás is dukkha. Nem azért, mert a kötél megütheti a fejed, hanem az izgalom miatt, mert akarsz valamit és látod mögötte a vágyakozást. Néha nagyon ravasz módon lehet csak megtalálni a vágyakozást. De ott van az izgalom, mert az izgalom a vágyakozásból ered. Akarsz valamit, de nem tudod vágyadat kielégíteni, ettől izgalomba jössz, és azt gondolod; ’oké belemegyek’. Egyszer azt mondtam valakinek; ’meg kell nyugodnod, le kell nyugtatnod magad’. És ő azt felelte; ’akkor olyan leszek, mint egy kő’. De nem leszel olyan, mint egy kő! Egy kő nem lát, egy kő nem érez szagokat, egy kő nem hall, egy kő nem érez ízeket, és egy kő nem tapint semmit. De te látod a követ, és mindenféle gondolatod lehet a kőről, és ott van megint a dukkha. De, ha csak a követ látod, és oly módon látod, mint egy kemény anyagot, akkor nincs dukkha.  Akkor egyszerűen, az ami, csak az elemi dolgokat látod benne.

TEST ÉS ELME

Ha az elméről beszélünk, figyelembe kell vennünk, hogy ebben a formában, most itt élünk a földön, és van egy testünk és egy elménk. De valójában mi a kapcsolat közöttük? Amikor megismered, akkor rendkívül egyszerű; a test csak egy eszköz az elme számára, és ez pontosan így van. Semmi különleges nincs, egyesek szerint a test szabályozza az elmét. Nos, ez nem igaz, pont fordítva van, az elme szabályozza a testet.

     Miért?

Mert a test egy eszköz az elme számára.

     Hogyan jön létre a test?

A vágyon keresztül.

     A vágyból erre a létformára, miért van ez?

Mert amikor az elme, a kezdetleges állapotában van, szüksége van egy eszközre.

      Mire?

Kell neki egy eszköz, hogy az érzékekkel megtapasztalja a külső világot. Öt fizikai érzékünk van, és van egy plusz érzékünk; az elménk is.

  Nézzük, mi történik az elmében; ő adja nekünk a belső képet, mint amikor látsz valamit, de a szemed csukva van. Ez a látás, teljesen az elméből jön. De ezen túl, vannak külső tárgyak is, mint a hangok, szagok, ízek, és az érintés, megérintjük például a földet. Szóval, ez itt a külvilág és ehhez szükségünk van a testre. Ha ebben a felállásban az elmének nagyobb lesz az ereje, akkor nincs többé szükséged a testre, egyszerűen nincs rá szükségünk, de most még van.

   Tehát, ebben az állapotunkban itt van a testünk, mint egy eszköz, azért hogy érezzünk és megnyilvánuljunk. Ezen a szinten a beszéddel, a testmozgással, és a testbeszéddel nyilvánu-lunk meg. A Buddha azt mondta, hogy a földi életünkben test-, beszéd-, és elmebeli tetteink vannak, és ezen a helyen a testet használjuk a beszédre és a testi tettekhez. Kell a test, hogy ide-oda tegyük a dolgokat. A kezeink az eszközök, és ha nem megfelelőek, még több eszközt készítünk, amit megint csak a kezünkkel használunk.

        De mi jár mindig elöl?

         AZ ELME!

  Először gondolnod kell rá, mielőtt megmozdítasz bármilyen gépet, erre az elmédet haszná-lod. Hogy használd a kezed és mozgasd a gépet, szintén az elmédet használod.

      Azonban, hogyan jön ez létre?

Most előre kel mennünk a magyarázatért.

      Amikor a test meghal, mi fog történni?

Az elme általában nincs megvilágosodva, ami egy másik történet.

  Ha az elme nincs megvilágosodva, az azt jelenti, hogy még mindig van vágyakozás. Vágya-kozás egy másik eszköz (test) után, elég egyszerű. Akkor csupán az elme állapotán múlik, hogy milyen fajta eszközt fog használni. Az elmének, ebben az összeállításban (test-elme) van egy olyan érdekes képessége; adva van a test és az elme, fogom magam és leülök, figyelem a lélegzetem, a nagyon mély légzést, oké? Azután belépek, vagy talán nem én, inkább azt mondom, más emberek belépnek, beléphetsz az elme felsőbb állapotaiba, és akkor megtapasztalhatod a megnyilvánulás, más lehetséges formáit, de te még nem tudsz úgy megnyilvánulni, mert még mindig ehhez a testhez vagy kötve. Viszont, megtapasztalhatod azt, amit úgy mondunk; ’mennyei élmények, mennyei szintek’. Ezekből a szintekből sok van, a Buddha az élmények 31 szintjét írta le. Ebben mindenféle köztes szintek is benne vannak, ezáltal mindenféle lehetőség van az osztályzásukra, de a Buddha egy rendszerbe sorolja őket, hogy érthetőbb legyen. A szinteknek van egy növekvő tulajdonságuk, egyre inkább kifinomultabbá válnak, mondjuk, ha egy magasabb létformába jutsz; lehet, hogy még van orrod, de szaglás már nincs többé, és aztán még az orr is eltűnik. Aztán, már csak olyasmi van, mint a hallás és a látás. De, ez a fajta látás, és hallás az, amit csukott szemmel is tudsz csinálni. Az a fajta látás van ott, még mindig látsz vele dolgokat. Ott rendkívül gyorsan megy, teljesen más az egész!

  Tehát, ez az élményeknek egy másik formája és azt gondolhatod, hogy sokkal kellemesebb, mert ott sokkal gyorsabban mennek a dolgok. De, itt viszont le vagy fékezve, visszatart min-ket ennek az anyagi dolognak a lassúsága, amit mi választottunk meg eszköznek, őrület! Szóval ez egy teher, ezt tanítja a Buddha is.

KOBRA

A szellemi tevékenység olyan halálos lehet, mint egy mérges kobra. Ha nem zavarjuk a kobrát, az egyszerűen megy a maga útján. Bár, rendkívül mérgező, minket nem érint. Nem megyünk a közelébe, nem fogjuk meg, és így nem mar meg bennünket. Amit a kobra tesz, az számára természetes. Ez így van jól. Ha okos vagy, akkor békén hagyod.

  Hasonlóképpen, engedd el, ami nem jó- hagyd meg a dolgok természetét. Te is hagyd meg a jót. Ne ragadd meg a szeretetet és az ellenszenvet, mint ahogyan a kobrát sem fogod meg. Aki ügyesen kezeli az elmében felmerülő különböző folyamatokat, az a rosszakat elengedi, a jókat megtartja. Tisztában vagyunk a rosszak természetével, ugyanúgy ahogyan a jók természetével is. Engedjünk a dolgok természetének. Ne tartsuk fogva azokat, mert nem akarunk tőlük semmit. Nem akarunk rosszat, nem akarunk jót. Nem akarunk nehézséget vagy könnyebbséget, boldogságot vagy szenvedést. Amikor az akarat megszűnik, a béke megszilárdul.

HÁZASSÁG BUDDHISTA SZEMMEL

A Buddhizmus szerint a házasság teljesen egyéni, személyes problémának tekinthető, és nem vallási kötelességnek.

   A házasság társadalmi konvenció, ember által teremtett intézmény, a jólétért és a boldogságért; hogy megkülönböztesse az emberi társadalmat az állati élettől; hogy fenntartsa a rendet és harmóniát, és a nemzés folyamatosságát. Annak ellenére, hogy a Buddhista szövegek nem foglalkoznak a monogámiával vagy a poligámiával. A világi buddhistáknak ajánlott egy feleségre korlátozni magukat. Buddha nem írt szabályokat a házaséletre vonatkozóan, nem adott tanácsokat sem, hogyan éljenek boldog házaséletet. Viszont bőségesen rendelkezésre állnak a prédikációi, amelyekből bölcs tanácsokat lehet kiolvasni. A Buddha felismerte, hogy az ember bukásának fő oka, a nő részvétele az életében (Ponabhava Sutta). A férfi megismeri a nehézségeket, próbákat és gyötrelmeket áll ki azért, hogy eltartsa a családot és a feleségét. Ennek során gyakran szembesül csapásokkal. Buddha, ismerve az ember természetét, az egyik parancsolatában azt tanácsolta követőinek, hogy tartózkodjanak a házasság-töréstől vagy a szexuális kicsapongástól.

A BUDDHA

A Buddhizmus szerint, nem szabad felső hatalomnak engedelmeskednünk az igazság keresése során. Egy buddhistának önmagát kell ösztönöznie, és saját erőfeszítéseire kell támaszkodnia, nem pedig egy karizmatikus vezetőre.

  A Dhamma az igazság, amely magából a létből fakad. A Dhamma szó eredetileg a létezés legalapvetőbb törvényét jelentette.

Miután a Buddha rálelt a létből fakadó igazságra, megvilágosodott és teljes belső lelki átalakuláson ment keresztül: békére és az élet okozta számtalan szenvedéssel szembeni sebezhetetlenségre tett szert. Nem a Buddhát, hanem a tanítását kell tisztelni, különben figyelmünk elfordul az igazi céltól.

  A Buddha tanításai saját személyes élményein alapulnak. Nem tanulmányozta más emberek nézeteit, nem alkotott elvont elméleteket. Tanításait, következtetéseit a saját életéből származó tapasztalatokból alakította ki. Azt tanította követőinek; ha el akarnak jutni a megvilágosodáshoz, el kell hagyni otthonaikat, kolduló szerzetesekké kell válniuk, és magukévá kell tenniük a jóga szellemi gyakorlatait. Buddha filozófiája, önéletrajzi filozófia volt. A szerzetesek meg voltak róla győződve, hogy a jóga tökéletes elsajátítása rendkívüli varázserőt (iddhi) kölcsönöz a jóginak. A jóga képes volt oly mértékben meg edzeni a tudatot, hogy gyakorlói rendkívüli szellemi és spirituális teljesítményekre váltak képessé.

A Buddha azt tanította az embereknek, hogyan szabadulhatnak meg evilági életüktől és annak szenvedéseitől; hogyan juthatnak el a kicsinyes és szolgalelkű létükből az abszolút igazsághoz. Tudatosabban kell önmagunkra nézni, és fel kell szabadítani lelkünk teljes erejét. Buddha tanításai szinte emberfeletti békét, önfegyelmet, a személyes vágyak felületessége fölé emelkedő nemességet és mély nyugalmat sugároznak. Buddha az emberi lét új formáját igyekezett feltárni mások számára.

A Buddha tanításának szövegei módosulhattak az idők folyamán, de az Út leírása, amelyen az összes Buddha haladt, és amelyen minden emberi lénynek végig kell mennie, ha el akarják érni a megvilágosodást, az maradt az eredeti szöveg.

A Buddha tanítása szerint; az ember nem élhet spirituális életet, amíg nem engedi, hogy a szenvedés valósága eltöltse a lelkünket, amíg fel nem ismeri, hogy mennyire áthatja létünket a szenvedés, és nem érzi át más emberek szenvedését, még azokét is, akik nem rokonszenvesek számára.

HARMÓNIA –EGYETÉRTÉS-ÖSSZHANG

Barátataim;

A következő 6 dologra gondoljatok a Harmónia kialakításánál. Az Áldott Buddha azt mondta: ”Erre a hat dologra kell gondolni, ha bármilyen közösségben, harmóniát akarunk kialakítani.”

Melyik az a hat?

1, Barátságos viselkedés (metta-kaya-kamma = barátságos közösségi viselkedés), közösen és egyénileg is.

2, Barátságos beszéd (metta-vaci-kamma = barátságos verbális cselekvés) közösen és egyé-nileg is.

3, Barátságos gondolatok (metta-mano-kamma = barátságos mentális cselekvés) közösen és egyénileg is.

4, A haszon megosztása (sadharana-bhogi = közös jólét) egyenlően elosztani minden össze-gyűtött élelmiszert.

5, Erkölcsi összhang (sila-samanngato = egységes erkölcs) minden tekintetben azonos az etikai szabályokkal.

6, Az egyetértés nézőpontja (ditthi-samanngato = egységes hozzáállás) minden tekintetben azonos az általános nézőponttal.

Ezt a hat dolgot kell figyelembe venni és betartani, az egyéni és a közösségi összetartás, harmónia kialakításánál.

5x5 FONTOS BUDDHISTA FOGALOMKÖR

Buddha azt mondta; Szerzetesek öt mentális képesség (indriya) van.

Melyik az, az öt?

   Öt mentális képesség;

1, Hit, Saddha;

2, Energia, viriya;

3, Tudatosság, sati;

4, Koncentráció, samadhi;

5, Megértés, panna;

 

   Öt gyakorlati szabály;

1, Ne ölj;

2, Ne lopj;

3, Ne hazudj;

4, Ne kövess el szexuális vétséget;

5, Ne fogyassz tudatmódosító szereket;

 

   Öt ragaszkodás;

1, Forma;

2, Érzés;

3, Észlelés;

4,

5, Tudat;

        Öt mentális akadály;

1, Érzéki vágyak;

2, Harag;

3, Letargia és lustaság;

4, Sajnálkozás és nyugtalanság,

5, Kétely és bizonytalanság;

 

   Öt halál utáni élőhely;

1, Pokol;

2, Állatok Birodalma;

3, Éhes szellemek Birodalma;

4, Emberi lények világa;

5, Istenek Birodalma;

TIZENNÉGY TÉNY

1, A legnagyobb ellenség az életben: EGO

2, A legnagyobb csalás az életben:    ENYÉM

3, A legnagyobb kudarc az életben:   ÖNIMÁDAT

4, A legnagyobb próba az életben:    IRIGYSÉG és FÉLTÉKENYSÉG

5, A legnagyobb hiba az életben, elveszteni az: ÖNURALMAT

6, A legnagyobb bűn az életben, elárulni a: SZÜLŐKET

7, A legszánalmasabb az életben: ÖNSAJNÁLAT

8, A legnagyobb siker az életben:  SAJÁT HIBA KIJAVÍTÁSA

9, A legnagyobb csőd az életben:  ERKÖLCSTELEN MAGATARTÁS

10, A legnagyobb gazdagság az életben: EGÉSZSÉG és MEGÉRTÉS

11, A legnagyobb adósság az életben: RAGASZKODÁS

12, A legnagyobb ajándék az életben: BETEGSÉG ELVISELÉSE és MEGBOCSÁTÁS

13, A legnagyobb hiányosság az életben: TUDATOSSÁG

14, A legnagyobb megnyugvás az életben: NAGYLELKŰSÉG és ADOMÁNYOZÁS

KÜLDETÉS

Buddha nem sok támpontot hagyott életrajzíróinak. Ebben jelentősen különbözik Jézustól. Az evangéliumok alig árulnak el valamit Jézus gyermekkoráról, gyermekkori életéről. Csak attól kezdve beszélnek el részletesen történeteket, mikortól prédikálni kezdett.

  A Buddhista írások ezzel szemben jegyzik a Buddha Tanításait, és többé-kevésbé részletesen leírják tanításának első öt évét, azután viszont a Buddha alakja elhalványul. Életének utolsó húsz évéről, alig található feljegyzés.

  A Buddhának tetszett volna ez a szűkszavúság. A „személyi kultusz” volt a legutolsó, amire áhítozott. Nem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy a dhamma a fontos, nem pedig Ő maga, a saját személye. A Buddha azt tanította: ”aki engem lát, a dhammát látja; aki a dhammát látja, engem lát.” Ezenkívül, a megvilágosodása után, buddhista értelemben, már igazán nem történhetett vele semmi említésre méltó, hiszen nem volt többé „énje”, az egoizmusa meg-szűnt létezni. Tathagatha lett, aki „elment”.

  A Buddha alakja a spirituális élet archeotipusa lett, a dhamma és a Nibbana megtestesítője. Új emberi lény volt: többé már nem sínylődött a kapzsiság, és a gyűlölet fogságában. Megtanulta úgy irányítani a lelkét, hogy képes legyen önzés nélkül élni. Továbbra is ebben a világban élt, azonban egy másik dimenzióban is létezett.

  Buddha az egész kasztrendszert megkérdőjelezte; „Nem csupán a születés az, amely bráhminné vagy számkivetetté tesz egy embert –állította-, hanem az ember cselekedetei (kamma) is”. A spirituális sors az erkölcsös viselkedésen múlott, nem pedig az öröklődés véletlenszerűségén. A Buddha hite szerint, a hitet az erkölcsnek kell formálnia, amely nélkül a rituálék haszontalanná válnak.

  Buddha III. Nagy Tanítása; „Szerzetesek, az egész világ lángokban áll.” Az érzékek és minden, ami a külső világból táplálkozik; a test, a tudat és az érzelmek lángokban álltak. Mi okozta ezt a lángolást? A kapzsiság, a gyűlölet és a megtévesztés tüze. Amíg az emberek táplálják ezeket a tüzeket, addig azok égni fognak bennünk, és soha nem éri el őket a Nibbana hűvössége. Buddha ilyenformán, az Öt Léthalmazt (khandát), a személyiség öt „alkotóelemét”, kimondatlanul öt köteg tűzifához hasonlította. Az Upadana (függés) szó használata is mélyebb értelmet közvetít, hiszen alapvető jelentése „tüzelő.” A világ dolgai iránti kínzó vágyunk tűzben tart bennünket és hátráltatja a megvilágosodásunkat. Mint mindig, a vágy és a becsvágy gyűlölettel jár együtt, amely nagyban felelős az erőszakért és a gonoszságért a világban. Amíg a közöny harmadik tüze lobog, addig az ember nem ismerheti fel a Négy Nemes Igazságot, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megszabaduljunk; „a születés, az öregség, a halál, a gond, a gyász, a fájdalom, a kín és a kétségbeesés” felemésztő körforgásából. Egy szerzetesnek szenvtelené kell válnia. A tudatosság révén megtanuljuk hogyan szakadhatunk el a khandáktól és olthatjuk el a tüzet. Ezután tapasztalhatjuk csak meg, a nibbana szabadságát és békéjét.

   A Buddha azt állította, hogy szent szimbóluma a tűz, és képviseli mindazt, ami rossz a világban; a családi tűzhelyet és az otthont, ahonnan egy igazi keresőnek „útra kell kelnie.”

A tűz jelképezi a nyugtalan, romboló, ugyanakkor múlékony erőt is, amely az emberi tudatot irányítja. A kapzsiság, a gyűlölet és a tudatlanság három tüze ellentéte a védák három szent tüzének, amely a papi elit saját önzését táplálja.

  A Buddha által mondott szövegeket olvasva történéseket látunk, nem személyiségeket. Ebben a megközelítésben benne van a buddhista életfelfogás. A szerzetesek nagy többsége azért jutott el a megvilágosodáshoz, mert elfogadta, és pontosan betartotta az anatta tanát. Ily módon lehetővé vált számukra, hogy fölé emelkedjenek saját énüknek. Mi több, Buddha egyenesen tagadta, hogy a személyiség egyfajta változatlan entitás lenne. A kitartó hitet, az én szent és sérthetetlen mivoltában, minden bizonnyal „haszontalan” tévképzetnek tartotta volna, amely akadályozza a megvilágosodáshoz való eljutást. Az anatta spiritualitásának szellemében, Buddha inkább jellemző alak volt, semmint egyéniség.

  Buddha alig különbözik a szerzetesektől, akiket kis Buddhaként ábrázolnak. Akárcsak a Buddha, a tanítványok is igyekszenek személytelenné válni és levetkőzni egyéniségüket. A szerzeteseknek azért kell világossá tenni, hogy az én feladása elengedhetetlen a nibbana eléréséhez, s a belső béke elérhetetlen azok számára, akiket továbbra is fogva tart az egyéniségük.

Buddha tanítványainak személytelensége azonban nem jelenti azt, hogy szívtelen és érzéketlen emberek lettek volna. Nemcsak figyelmesek és könyörületesek voltak, hanem mélyen együtt érző emberek is, akik megpróbálnak eljutni a sokasághoz. Mindez, pedig vonzotta azokat, akik számára tetszetős volt az önzés teljes hiánya.

Tagadhatatlan, hogy Buddha az emberiség új formáját akarta megteremteni. A szerzetesek nyilvánvaló elégedettség, pedig arra utal, hogy fáradozását siker koronázta. A szerzeteseket nem a természetfeletti nagyság vagy isteni parancsolat befolyásolta. A Buddha által meghonosított módszer teljes egészében emberi kezdeményezés volt. A szerzetesek megtanultak, hozzáértően bánni képességeikkel, amelyet eredendően magukban hordoztak. Nyilvánvaló volt, hogy az embereket meglehet tanítani az önzéstől mentes, boldog életre. A haszontalan tudatállapotokkal, mint a harag, a bűntudat, a gonoszság, az irigység, és a kapzsiság nem azért kerülték el, mert egy istenség megtiltotta nekik, vagy mert bűnös állapotok voltak. Hanem azért, mert tudták, hogy elmerülni az effajta érzelmekben káros az emberi természet-re. A könyörületesség, a bátorság, az együttérzés, a bátorság, és a szeretet, melyeket a szerzetesi élet megkövetelt, harmóniát és egyensúlyt teremtett. Ha valaki következetesen eszerint élt, eljuthatott a ceto-vimuttiba, a Nibbanába, amely ugyancsak egy természetes emberi tudatállapot.

 

A TAN SZERINT ILYENNEK KELL LENNIE A JÓ SZERZETESNEK

Aki a jóra alkalmasan és hajlandóan a legmagasabb békességnek állapota, a Nibbána után vágyik.”

  • Hamisság nélküli, derék és becsületes, beszédében szelíd, barátságos, szerény, megelégedett és kevés igényű, gondtalan, nyugodt szívű, fennhéjázás és vágyak nélküli legyen.
  • Semmi lealacsonyítót ne kövessen el, folytonosan a szent Tan és a rendeletek szerint éljen, gondolatban, szóban és tettben, erősítse magában a négy üdvözítő igazságnak ismeretét, és haladjon feddhetetlenül, rendíthetetlenül a magasztos nyolcágú ösvényen.
  • Szerencse ne tegye örvendezővé; szerencsétlenség szomorúvá; elismerés ne tegye büszkévé; gyalázat és üldözés ne hangolja le, folyamatosan tartsa meg olyanként az egykedvűségét, mint ki az akarástól megszabadult.
  • Szüntelenül emlékezzen meg arról, hogy nem a köntös teszi a szerzetest, nem a fogadalmak és a rendszabályok külső megtartása, nem a magányos életmód, a szegénység és az alacsony sors, nem a tudás és tanultság. Aki minden érzéki hajlamtól és vágytól mentes, aki tiszta szívű és az önzést magában legyőzte, csupán az a Megvilágosodott valódi tanítványa.
  • Csak a belső tökéletességre törekedjen, ápolja önmagában a megismerést, az egykedvűséget, a jóakaratot.
  • Minden élő lény iránt, a földön és a túlvilágokon, legyenek azok gyengék vagy erősek, alacsonyak vagy magasak, jók vagy rosszak, közel vagy távol levők: mindannyiuk iránt viseltessék jóindulattal.
  • Ne csaljon meg senkit, ne fenyegessen senkit, ne sértsen meg senkit. Mint az anya egyetlen gyermekére, úgy tekintsen minden lényre; könyörülettel és jóakarattal eltelve; naponként, óránként ápolja magában, ezen gondolkozási módot. Amilyen tiszta és nyugodt a mély tengerszem, legyen olyan annak a kedélye, aki a magasztos nyolcágú ösvényén vándorol.

Aki a babonától és tévhittől, reménytől és félelemtől, szenvedélyektől és vágytól, szeretettől és gyűlölettől mentesen, tisztaságban él, a lét után való törekvést teljesen legyőzte, és az igazi megismerést elérte, az szenvedésének és újbóli megszületésének véget vetett, és a legmagasabb Nibbanába tér.        

JÓ ÉS ROSSZ EMBER                     

Gyakran tapasztaljuk szűkebb-tágabb környezetünkben, hogy nagyon jónak, becsületesnek, rendesnek, lelkiismeretesnek tartott emberek nem igazán élnek jól...

...egész életükben sokat szenvednek, és nem egyszer korán meghalnak valamilyen súlyos betegségben. Ezzel szemben vannak úgymond hitvány, semmirekellő, megbízhatatlan emberek, akik pedig egészen jól élnek, nem betegeskednek és még szerencse is segíti őket.

Miért van ez, hol van hát az igazság?

A karma vajon nem azonos mércét alkalmaz velünk szemben?

         A válasz erre az, hogy a karma mindig és mindenkivel szemben megfelelő mércét alkalmaz. A karma mindegyikünkre testre szabott, mindig az érdekünkben és értünk olyan, amilyen, és célja sohasem a büntetés, hanem annak segítése, hogy a világhoz való viszonyunk fejlődhessen. Nehézségeink, megpróbáltatásaink tanítanak bennünket, ilyenkor lehetőségünk van átértékelni azt, ahogyan korábban gondolkodtunk, tettünk, éltünk. És itt a nyomaték mindenekelőtt a gondolkodásra helyeződik. Az ún. jó és rossz emberek esetében jellegzetes különbség mutatkozik a gondolkodásban: a jó ember minden gondolatában jelen van a világ ítélete, míg a rosszéban ez csak csekély mértékben. A két embernél tehát jelentős különbség mutatkozik az ítélkezésben. Miközben a jó ember folyamatosan azt vizsgálja, hogy az egyes cselekedetek jók-e vagy rosszak, óhatatlanul elítéli azokat az embereket, akik szerinte rosszat tesznek. Sőt - és ez a legtöbb betegségének kiváltója - önmagát is folyamatos ítélkezés alatt tartja, hiszen szeretne megfelelni a saját elvárásainak, és mások szemében is mindig jónak szeretne maradni. Mivel senki sem lehet tökéletes, ezért a jó ember életében is vannak kisebb rossz cselekedetek, melyet éppen ő ítél el a legszigorúbban.

     Ezeket az ítéleteket önmagában gyűjtögeti, ezekre rakódik a világ gyakran negatív minősítése, és egyre jobban telik az a bizonyos karma edény. A rossz ember sokkal lazábban viszonyul mindehhez, és ez - bármily furcsa is - "megmenti" őt a karmikus vétkek nagy részétől. Különösebben nem foglalkozik azzal, hogy egy-egy cselekedet jó-e vagy rossz, ezért sokkal kevesebbet ítélkezik a külvilágról, és persze önmagáról is.

Korábbi bűnei miatt magát nem ítéli el, ezért szinte nincs is mit gyűjtögetnie a múltja kapcsán, nem emészti magát. A karma edény tartalma ennek kapcsán tehát nem fog olyan intenzíven növekedni. A két ember esetében a gondolatok és tettek összhangjában is lényeges különbség mutatkozik. Ha a jó ember szeretne valamit, ezen sokat gondolkodik, mérlegel. Vizsgálgatja, hogy ebben mi a jó és mi a rossz. Mire a tettekre kerül a sor, valójában már egészen mást tesz, mint amire eredetileg gondolt. Ugyanez a rossz emberre nem jellemző, amit gondol magában azt meg is teszi. Vegyünk egy példát, tételezzük fel, hogy mindkét embert ugyanaz a kellemetlenség éri, mondjuk valamilyen várt pénzösszeget nem kaptak meg, amire a családnak szüksége lett volna. A jó ember ilyenkor nagyon elkeseredik, igazságtalanságérzete van (ítélkezik másokon), reménytelenné (ítélkezik a sorson) válik, még talán élni sincs kedve (ítélkezik önmagán). Legszívesebben jól berúgna, hogy elfelejtse egy kis időre ezt a csapást. Ám ezt nem teszi, mert ezt is elítéli, hazamegy tehát és bánatát környezetére is kisugározva lassú és folyamatos ítélkezésben telnek el a napjai. Közben persze család is ítélkezik és szenved. A rossz ember az eset után dühös lesz, amit gondol rögtön ki is mondja, azaz káromkodik, majd eszébe jut, hogy be kellene rúgni, mert a maradék pénz erre pontosan elég. Amit elgondolt, meg is teszi, jól berúg. Hazamegy és nincs bűntudata, jóllehet családja szenved miatta. A család azonban legfeljebb felőle ítélkezik, ami alapvetően nem új dolog már számukra. Azt látjuk tehát, hogy míg a jó ember esetében mind maga, mind pedig a környezete hajlamos az ítélkezésre, addig a rossz esetében többnyire csak a környezete teszi ezt. Nos, alapvetően ebben rejlik a magyarázat, tehát a két embernek a külvilághoz való különböző viszonyulásában.

Az tehát a végkövetkeztetés, hogy legyünk rosszak?

Nem, erről szó sincs, a szándékos rossz, a szándékos pusztítás, a felelősség fel nem vállalása stb. ugyanúgy karmikus vétkek, tehát ez az út nem képezheti a jó szívvel választható lehetőségeket. Ezzel a gondolatmenettel csupán azt próbáltuk érzékeltetni, hogy a mégoly jó sem biztosíték számunkra akkor, ha életünk tele van ítélkezéssel, ha gondolataink és tetteink között nagy különbségek vannak.

AZ ÉLVEZETEKRŐL

„Ötféle élvezet van, szerzetesek; a szemeken keresztül felfogott színek; a füleken keresztül felfogott hangok; az orron keresztül felfogott szagok; a nyelven keresztül felfogott ízek; a testen keresztül felfogott tapintások, amelyek kívánatosak, csábítók, igézetesek, elbűvölők, kéjek kísérik őket, s nyomukban van a beszennyeződés. A hatodik élvezet a KÉPZELET; a képzeletfűzés következtében keletkezik az érzet.”

BUDDHA TANA

 

  • Négy Nemes Igazság;
  • Nemes Nyolcrétű Ösvény;
  • Függő Keletkezés;
  • Állandó „én” nemléte;
  • Nibbana;
  • Világunk valamennyi jelensége átmeneti; minden ami keletkezik, ismét elpusztul.

 

Az ember és az általa átélt világ nem alkot egységes egészet, hanem számtalan különálló alkotórészekből tevődik össze; testi dolgok, érzések, észlelések és elképzelések, ösztönök és tudatos cselekedetek kombinációjából áll. Ezek az összetevők azonban szintén nem változatlan, végső realitások, amelyek egybeilleszkedve átmeneti jelenségeket hoznak létre, majd miután kapcsolatuk meglazul, ismét másfajta, új kapcsolatokra lépnek. Ők maguk is rövid életű elemek, amelyek létrejönnek, átmenetileg léteznek, azután megsemmisülnek.

  A Buddha nem hitt abban, amiben a materialisták; hogy léteznek örök anyagi atomok, amelyek ideiglenesen testekké, gondolkodó szervekké stb. állnak össze és ezzel a valóság jelenségeinek sokaságát hozzák létre, és épp ily kevéssé ismerte el a hallhatatlan lelkek vagy szellem-monádok létezést, amelyek miután a test elpusztul, elpusztíthatatlanul tovább élnek, mint azt a különböző korok spiritisztái teszik.

  Tagadta az örök ős-szubsztancia létezését is, amelyből az Upinasadoknak a Minden-Egy-Tana szerint emanáció vagy evolúció útján minden szellemi és anyagi keletkezett.

  Elkerült minden olyanfajta spekulációt, amely a mulandó jelenségek mögött bármiféle maradandót akar kimutatni, legyen az akár a sokságban, akár a végső egységben. Buddha szerint az egyén, valamint annak külső és belső világa egyszerű elemekre oszlik, amelyek állandó jövés-menésben vannak.

Ami Teremtett, az feltételekhez kötött és korlátozott.

Szabályok, a Tanítványok számára;

  • Mielőtt a szem láthat; képtelennek kell lennie a könnyekre.
  • Mielőtt a fül hallhat; el kell veszítenie érzékenységét.
  • Mielőtt a hang, a Mesterek jelenlétében szólhat; el kell veszítenie sértő hatalmát.
  • Mielőtt a lélek megállhat a Mesterek jelenlétében; lábat kell mosnia a szív vérében.

A tanítás lényeges motívumai, a; véres állatáldozatoktól való, anyagi és morális indítékú- megcsömörlés. A haladás kulcsa, a gyakorló saját maga. A bölcsesség kezdete; Mások megismerése, az Önismeret maga a Megvilágosodás.

  A társadalom nagyon fél azoktól, akik ismerik önmagukat. Nekik ugyanis van egyfajta hatalmuk, egyfajta aurájuk, vonzerejük, vagyis karizmájuk. Ez képes kiemelni őket a hagyományos rabságból. Egy megvilágosodott embert nem lehet rabszolgává tenni. Minden-képpen nehéz befogadni egy olyan embert, aki tud valamit a bensőről, hiszen belőle elkerülhetetlenül felforgató erő lesz. A tömegek ne akarják, hogy háborgassák őket, még akkor sem, ha éppen boldogtalanok, mert hozzávannak szokva a boldogtalansághoz. A megvilágosodott ember a legnagyobb idegen ebben a világban, s úgy tűnik, ő senkihez nem tartozik. Nincs az a szervezet, közösség, társadalom vagy nemzet, amely korlátok közé tudná szorítani.

Aki követi a Tant, kreatívvá válik. A kreativitás az a minőség, amit a cselekedeteidbe be-leviszel. Ez, egyfajta hozzáállás, egy belső megközelítés, egy más szemléletmód. Bármit csinálsz, ha azt örömmel és szeretettel teszed, nem csak gazdasági megfontolásból; akkor az kreatív  lesz. Ha a cselekedeted képes valamiféle fejlődést elindítani benned; ha növekedni tudsz általa, akkor az spirituális. Amikor, a kreativitásod a tetőfokára ér, amikor az egész életed kreatívvá válik; annál inkább bölcsé válsz.

’Magatoknak kell erőlködnötök, a Tökéletesek csak utat mutatnak. A helyes nézet, mások véleménye és saját elmélkedésünk révén jön létre.’

A Tan fontos része az együttérzés és annak fejlesztése. Az Együttérzést addig kell erősíteni, amíg az elválasztás tapasztalata; az alany, a tárgy és a cselekvés között el nem tűnik. A módszerek elsajátításával képessé kell válnunk a természetes bölcsesség elsajátítására. Az együttérzésnek és a bölcsességnek mindig együtt kell működnie. Csak együttérzéssel dogmatikussá és szentimentálissá válunk, a tisztánlátás önmagában hideggé és teoretikussá tesz minket. Tehát az együttérzésre és a bölcsességre is szükség van.

A mindennapi életben, állandóan különbséget kell tenni, a helyes-helytelen; a fontos és lényegtelen; a hasznos és haszontalan; az igaz és a hamis; az önző és az önzetlen között.

Miért lesz valaki a Buddha és Tanításának követője? A megkülönböztető képesség, a való és a valótlan közti különbségnek a felismerése indítja arra az embert, hogy rálépjen az Ösvényre. Rálépsz az Ösvényre, mert felismerted, hogy csak azon lehet megtalálni mindazt, amit érdemes megszerezni. Akik ezt nem tudják, azok a gazdagságért és a hatalomért dolgoznak, pedig ez legfeljebb egy életre szól.

 

  Ha nem dobod el a személyiségedet, akkor nem találod meg az egyéniségedet. Az egyéni-ségedet a léttől kapod; a személyiségedet, pedig a társadalom akasztja a nyakadba. A társa-dalom nem képes tolerálni az egyéniséget, mert egy egyéniség nem őt birkaként. A birkák mindig tömegben járnak. Csak az oroszlánok járnak egyedül. Ha eldobod a nevedet, az identitásodat, mindent eldobsz, amit másoktól kaptál, akkor egy teljesen más minőséget nyersz; az ártatlanságot. Ez a személyed, személyiséged keresztre feszítése lesz, amelyet majd ártatlanságod feltámadása követ.

  A belső nyugalom elérése nagyon fontos. A kezdők részére, ennek nem elhanyagolható része a tisztelet és a belső élet fejlesztése. A Tan ennek eléréséhez gyakorlati segítséget nyújt, annak követésével léphetünk az ösvényre. Buddha követője; a Buddhizmus tanítója; a Buddhista szerzetes nem akar mások felett uralmat gyakorolni. Önállóságában senkit nem akar befolyásolni. „Minden egyes tettedet, minden szavadat rendezd úgy, hogy senki, szabad akarati elhatározásába ne avatkozz bele. Teremts belső nyugalmat és abban a pillanatban különböztesd meg a lényegest a lényegtelentől.”

Minden nyugtalanság és minden probléma csak azért születik, mert az emberek helytelen (rossz) szavakat mondanak egymásnak. A világi emberek mindig hangot adnak az úgyneve-zett igazságaiknak, de a Guruk mindig várnak, mert azt mondják; az idő magától eldönti a kérdést. Ha nyugodttá válunk, senki nem lesz az ellenségünk. Légy nyugodt és mindenki megszán, segíteni fog. Ha önmagunkat, önön barátunkká fogadjuk, akkor az egész világot a barátunknak látjuk majd.

A BUDDIZMUS ÉS MÁS VALLÁSOK

Buddha tanítása, az általa indított mozgalom, a vallási világkép alapjait rendítette meg. A Buddha vallásfelfogása elveti a személyes istenek kultuszát. Olyan szellemi utat kínál, amelyen a tudást, a megnyugvást kereső ember önerejéből képes a világ rendjének kifürkészésére. Valamint e tudás birtokában, az égiek közbenjárása nélkül is, átalakítja saját életét, mégpedig a világ, egyetemes törvényeihez illeszkedő módon.

  A Buddha gondolati kiindulópontja; a szakadatlan változás, az időtlenség; hogy sem az örök ős-szubsztancia, sem az azt megszemélyesítő Mindenség-Brahma nem létezik. A Dharma, a világtörvény, pedig nem más, mint a létezőket alkalmilag megalkotó egyszerű elemek szakadatlan kavargása.

  A Buddha értelmezésében a dharmák; osztatlan alapelvek sokaságává változnak, melyek összességükben a világ létezésének és működésének szabályait, okait és biztosítékait jelen-tik. A világ és az emberi lét is, a dharmák kombinációjának szülötte, de ezek az elemek soha nem jutnak nyugvópontra, maga a dharma pedig nem szilárd, isteni minőség.

  A lét, minden egyes formájában; a dharmák múlandó változékonysága. A lét kényszerű, örök körforgása (szamszára) az oka annak, hogy Buddha nézete szerint; a világ olyan szakadatlan szenvedés színtere, amelyből csak a létvágy kialvásával, belső lelki összpontosítással a megvilágosodás állapotának elérésével van kiút.

A lét örök körforgásából való kilépésre azonban csak a lelki összpontosításra képes emberi lénynek van lehetősége. Egyedül a megvilágosodásra törekvő ember tud felülkerekedni ezen, s ha eljut a nirvána (a semmibe térés), a létkioltás állapotához –amely maga is egyike a dharma állapotának-, az enyészhetetlen, végleges állapot.

   Buddha felfogása szerint, ami a Nirvánában megvalósul, az; a személytelen, végleges, tiszta, szellemi „nem-lét”. A valóság rendje, ebben a felfogásban jut el a végtelen nyugalom és nem lét állapotához. A klasszikus Buddhizmusnak nincs istentana, mert nincs szüksége valódi istenfogalomra. Az örök törvény, a megvilágosodott értelmezésében a lét kialvásának állapotává változik. Más vallásokban a személyes istenek alakjai pusztán az emberi képzelet szüleményének minősülnek.

  Buddha nem tagadta az istenek realitását, felfogásának lényege; hogy az antropomorf istenképzeteknek az ő rendszerében nincs világos funkciója. Hite szerint az ember közvetlenül kerül vagy kerülhet szembe a Lét és Nem-lét világával. Az pedig, hogy ezt a találkozást az általa alkotott istenek vagy valóságos, ám a Törvény felett semmilyen hatalommal sem bíró égiek közvetítésével éli meg, az teljesen mindegy.

A Megvilágosodott eredeti tanításában az istenfogalomnak nincs helye. Az általa értelmezett dharma-tan inkább egy ember –és erkölcs- központú, életvezetési modellt kíván nyújtani, és nem a szentek világa és az emberi valóság közötti kapcsolat tárgya.

A Buddha rámutatott, hogy nincs Isten vagy pap, sem pedig bármilyen más személy, akinek hatalma lenne beleavatkozni mások karmájába. A Buddhizmus azt tanítja, hogy az egyénnek teljes felelősséget kell vállalnia önmagáért. Például, ha gazdag akarsz lenni, akkor legyél megbízható, szorgalmas és takarékos, vagy ha a mennyei birodalomban akarsz élni, akkor legyél kedves másokhoz. Nincs Isten, akitől szívességet lehet kérni, vagy másképpen fogalmazva; nincs lehetőség a karma működésének korrumpálására.

  A Buddhisták úgy vélik, hogy egy Legfelsőbb Lény teremtette a világegyetemet? A Buddhista először kérdez; Melyik univerzumot, ezt hogy érted? A Buddhista kozmológia szerint, ez a jelenlegi univerzum csupán egyike a „Nagy Bumm” pillanatától képződött sok millió univerzumnak. Buddha becslése szerint, a jelenkor egyetlen világegyetem-ciklusa, 37.000 millió éves, ami elég kézenfekvő a modern asztrofizikához képest. Minden világegyetem-ciklus végén, egy másik kezdődik, újra és újra. A Teremtő Isten szerint ez a rendszer felesleges.

  A Buddha szerint, nem létezik a Legfelsőbb Megváltónak nevezett lény, merthogy isten lehet emberi lény, állati lény vagy bármilyen más lény, akkor is alávetett a Karma Törvényének. Még Buddhának sem volt hatalma megkerülni ezt a Törvényt. Ő csak rámutatott az igazságra, hogy egy bölcs látja ezt.

  A Buddha nem isten. Egy buddhista nem valami végső dologgal foglalkozik, és nem is arra helyezi a hangsúlyt, hogy van-e Isten vagy nincs; keressük-e vagy ne keressük, hanem arra, hogy megoldjuk földi életünket. A Karma Törvénye szerint saját tetteinkkel alakítjuk a jövőnket. Ez kizárja egy magasabb rendű lény beavatkozását az életünkbe, és arra helyezi a hangsúlyt; amit most megteszek, annak a következményeit meg kell majd tapasztalnom.

A Buddhizmus azt tanítja; Ha változtatok magamon, akkor megváltozik körülöttem a világ. És nem kell semmilyen felsőbb hatalom ahhoz, hogy megváltozzunk. A buddhisták nem gondol-ják azt, hogy fohászkodniuk kellene valakihez. A létem, a saját cselekedeteimtől függ, attól hogy mit teszek, s amit elvetek azt fogom learatni, - vallják.

NIBBÁNA – NIRVÁNA

A kedély és a szellem állapota, amelyben minden élet-vágy (tanha); törekvés a lét és élvezet után, s ezzel minden szenvedély; minden kívánság; minden vágy; minden félelem, minden rosszakarat és minden fájdalom kialudt. Ez a tökéletes benső béke állapota, az elért ellobbanás rendíthetetlen bizonyosságának kíséretében: olyan állapot, amelyet szó nem képes leírni, és amelyet a világi érzelműek képzete hasztalan igyekszik önmaga előtt lefesteni. Csak aki önmagán tapasztalta, az tudja, mi a NIBBÁNA.

A Nibbána jelentése, szó szerinti fordításban; kialudva, eloltva lenni –mint egy láng, amelyet a szél eloltott, vagy amely táplálék hiányában kialudt. Ebből azt következtették ki, hogy a Nibbána a semmit jelenti. Ez azonban téves következtetés.

   A Nibbána a legmagasabb átszellemülés állapota, amelyről senki, akiket még a földi kötelékek megbilincselnek, elégséges képzelettel nem bírhat. Hogy mi van a Nibbánában kioltva vagy elmúlva? Ki van oltva; az élet-vágy (életutáni-vágy), a törekvés a lét és az élvezet után, ezen vagy másik világon; az a tévhit is kioltva van, amely szerint az anyagi javak valami benső értékkel bírnának, vagy maradandók lennének.

Kialudt az érzékiség és a vágy tüze, végképp kialudt az „énség” szállongó, csalfa fénye. Pedig él a tökéletes szent, az Arhat (csak az ilyen érheti el már életében a Nibbanát). A testben még tovább él az „énség”, mert a tévelynek és a korábbi születések hibáinak hatásai, már megkezdték működésüket, és ennek hatásai, mint élő test, a jelenben mutatkoznak – ezeket meg nem történtté tenni nem lehet; de a test múlandó és eljön az idő, amikor elenyészik. És akkor nem marad hátra semmi, ami okot adhatna egy új megszületésre és az Arhat bejut az örök békébe, a Parinibbanába.

  A Parinibbana más vallások és a tudományos materializmus értelmében; a teljes megsemmisülés. Az egyéniségnek a tökéletes feloszlása, mivel a Parinibbanát elérőből semmi sem marad hátra, ami valamiképpen megfelelne az emberi fogalom szerinti létnek. Aki elérte az Arhat állapotot, annak a világ, az összes jelenségeivel együtt; semmi, egy tükörkép, egy csillogó szappanbuborék. És éppen a Parinibbána képezi a bejutást a valódi létbe, az örökké-valóságba, a maradandóságba, ahol nincs többé semmi különbözőség, semmi harc és nincs semmi szenvedés.

  A Nibbána egyenértékű a megvilágosodással. Az a megvilágosodás, amely elérhető az életben, a vágyak, a rosszakarat és a tévhit megsemmisítése úgy, hogy nyomuk sem marad.

A Nibbánát a jelenlegi születésben csak nagyon kevesen érhetik el. A legtöbb ember korábbi életfolyamataiban elkövetett tetteinek hatása következtében, olyan hiányos értelmi és erkölcsi képességekkel bír, hogy még sok újraszületés kell ahhoz, hogy elérje a megvilágosodást. De egy kedvezőbb körülmények között történő újraszületést mindenki elérhet, ha arra komolyan törekszik.

  Az újbóli megszületés egyedül önmagunktól függ, egyedül a mi tetteinktől és akaratunktól. Az élet-vágy (tanha) az, amely mindnyájunkat eltölt és lényünknek a magvát képezi, ez a tulajdonképpeni világteremtő erő. Ez, amit más vallások, mint személyesített istent képzelnek el; az a mi létünk és újbóli megszületésünk oka és a valóságban, ez teremtő, megtartó s egyszersmind mindenek elrombolója –az igazi háromság.

  Fontos, hogy az élet-vágyat, vagyis a velünk született életkedvet, életösztönt, azaz a léthez való ragaszkodást nem szabad felcserélni a tudatos akarattal.

  A tudatos akarat; az egész élet-vágynak csak egy kis részét képezi. Azt a részét, amely elménk öntudatos működésének folyamánya.

Az élet-vágy legnagyobb része a növényeknél és az állatoknál nem jelenik meg, a legtöbb ember tudatában, pedig igen tökéletlenül, és csupán úgy, mint a vak ösztön. Mint a létnek a konok szeretete, az iparkodás, felkutatni mindent, ami a létet fájdalommentessé és kellemes-sé teszi. És kerülni mindent, ami fenyegeti és károsítja a létet.

  Azok, akik azt állítják, hogy megvetik az életet –és tudatos akaratuk a jelen élettől tényleg elfordul- abban a tévhitben leledzenek, hogy az élet-vágyat legyőzték. De ez nem igaz, mert önzésük, ragaszkodásuk az örömökhöz és élvezetekhez, önmegtartóztatásuk hiányos volta – ezek mind arra vallanak, hogy az öntudatlan életösztön még működik bennük, és ez őket egy újraszületéshez fogja vezetni. Ez igaz minden más vallás ájtatos hívőire is. Ezek megvetik ugyan a földi életet, mert a vallásuk azt kívánja, de annál hőbben törekednek egyéni fennmaradásra a mennyben és a paradicsomban.

Az élet-vágynak a valóságos kioltása; egyedül a teljes önzetlenségben és a lemondásban, a szenvedés tűrésében, minden vágy (harag, gyűlölet, irigység, rosszakarat, birtoklásra való törekvés, kéj, gőg, fukarság és hiúság) megszűnésében, tökéletes egykedvűségben, minden  élő lény iránt megmutatkozó őszinte jóakaratban, a jócselekedetek jutalmáról való lemondásban mutatkozik meg.

A „Létezés véget vetése” öngyilkosság által; az menekülés az élet nyomorából. A keleti filozófia azt tanítja, hogy különbséget kell tenni a létezés vagy lét, és a feltételekhez kötött létezés között. (Nem fogadja el az öngyilkosságot) Tudja, hogy csak a formának vethet véget, és nem a létezésnek, és annak is csak ezen a földi, káprázati síkon. Ha az egyén kiöli a Tanhát (a kielégíthetetlen létezési vágyat vagy élni akarást), fokozatosan megmenekül az újraszületés és a feltételekhez kötött létezés átkából. Ugyanakkor, azt is tudja, hogy nem ölheti meg, vagy nem vethet véget még saját életének sem, a személyiségét kivéve, ami végeredmény-ben csak egy váltás ruha.

A SZÓ

A szó sokszínű és összetett. Tanácsos elgondolkodni minden egyes kifejezésen, minden mondaton, amit olvasunk és hallunk. Oda kell figyelni minden egyes szóra, amivel gondolatainkat kifejezzük. Azért, mert a lét egy olyan keresztút, amely a belső világunk találkozási pontja; pl. az elme, az érzelmek, a gondolatok, a szív, a tudati állapotunk és az érettségünk, mind a korábbi események nyomai. Így meg kell értenünk, hogy a rosszabbik énünk vagy egónk, a korábbi fejlődéstől függ.

  Uralkodhat háború vagy béke, de a harmóniának kell irányítania, mert nagyon veszélyes lehet, ha a nyelv nem tökéletes, mivel könnyen a hamisság köntösébe bújhat. A szavak szörnyű fegyverek is lehetnek.

„Minden szó lehet építő jellegű, legyen az elhanyagolható vagy megjegyzésre való.”

Anélkül, kell nézni és megfigyelni a dolgokat, hogy belekevernénk magunkat. Fontos azt is tudatosítani, hogy egyetlen szó, a megfelelő pillanatban többet ér a tengernyi, de későn kimondottnál.

Minden emberi cselekvés a verbális kommunikációban, a szavakban nyilvánul meg. Sőt, a cselekedet ettől válik méltóságteljessé. Az emberi harc fegyvere a szó, legyen az írott vagy kimondott.