Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Félelem nélkül szemben a halállal

2020.01.26

Bhante Namyaloka

FÉLELEM NÉLKÜL SZEMBEN A HALÁLLAL

"Fél lábbal a világban –buddhista módszerek a mai problémákra",

Kerék Kiadás No. 337/338,

Buddhista Kiadói Társaság, Sri Lanka, 1986.

-OoOoo-

 

A halál az egyetlen biztos dolog az életben. Olyan dolog, amelyre a legkevésbé vagyunk felkészülve. Más, különböző dolgot megtervezünk, és előkészítünk -vizsgálatok, esküvők, üzleti tranzakciók,- de soha nem lehetünk biztosak abban, hogy azok, a tervek szerint fognak megvalósulni úgy, ahogyan azt szeretnék. Másrészt a halál, előbb vagy utóbb, bármelyik percben bekövetkezhet, ez a legbiztosabb esemény az életben. Minden élőlény magával hozza a biztos halált, a születése pillanatától kezdve. 

Az Anguttara Nikaya (IV.136) néhány hangulatos hasonlat segítségével bemutatja az élet bizonytalanságát és a tünékeny természetét. Az élet, mint egy harmat csepp a fűszál hegyén: minden pillanatban lehullhat onnan, és ha nem esik le, elpárolog, amint feljön a nap. Az élet ugyan is, mint múló, mint egy buborék a víz által alkotott eső. A szöveg emlékeztet arra, hogy az élet szüntelenül, megállás nélkül rohan a halál felé úgy, mint egy hegyi patak. A Dhammapada összehasonlítja a test törékenységét a habbal (v.46) és egy agyagedény vízzel (v.40). Ílymódon a különféle hasonlóságokkal az élet bizonytalanságát és a halál bizonyosságát újra és újra hangsúlyozzák a buddhista szövegek. Ésszerűnek tűnhet az a feltételezés, hogy a halál vagy az élet káros félelmei rejtik minden félelem gyökerét. Ezért minden alkalommal, amikor megrémülünk, elfutunk a félelem forrásától vagy harcolunk ellene, igyekszünk minden erőfeszítést megtenni az élet megőrzése érdekében. De csak akkor tehetjük meg, amíg testünk képes harcolni vagy elmenekülni a veszélytől. De amikor a végén, a halálos ágyon szembeszállunk a közeledő halállal, és a test már nem elég erős bármilyen tiltakozáshoz. Nagyon valószínűtlen, hogy mentális hozzáállással, lemondva fogadjuk el a halált. Szellemileg megpróbálunk túlélni. Mivel az élet iránti vágyunk (tanha) olyan erős, mentálisan fogunk ragaszkodni (upadanát) egy másik életképes helyhez, mivel testünk már nem képes az élet támogatására. Miután az elme megragadott egy ilyen helyet, például az anyaméhben megtermékenyített petesejtet, az élet pszichológiai folyamata (bhava) folytatódik az újonnan talált helyen. A születésre (jati) megfelelő időben kerül sor. Úgy tűnik, hogy ezt a folyamatot magyarázzák az okozati összefüggés láncában az alábbiak szerint: telhetetlen sóvárgás, a telhetetlen sóvárgás megragadása vagy a folyamat növekedése, amelyek viszont a születést feltételezik. Így az átlagember, aki fél a haláltól, szükségszerűen újból születik, mivel telhetetlen vágya a túlélés.

 Vizsgáljuk kissé tovább a halál folyamatát, az ismerttől az ismeretlen felé haladva. Tudjuk, hogy a normál életben, amikor ébren vagyunk, az érzékszervek folyamatosan érzékszervi képességeinket dolgoztatják. Nagyon figyelmesen foglalkozunk ezekkel az érzéki adatokkal, néhányat elutasítunk, néhányra nagyobb figyelmet fordítunk. Ez egy folyamatos folyamat, mindaddig, amíg ébren vagyunk. A modern korban az ember egyre több érzéki stimulációt keres. A hordozható rádió népszerűsége fülhallgatóval, rágógumival, kozmetikumokkal és televízióval együtt egyértelműen jelzi a jelenlegi tendenciát, az érzékenység egyre nagyobb stimulálását. Mindezek elidegenedtek önmagunkból; nem ismerjük saját valós természetünket, vagy pontosabban az elménk valós természetét. Ezen kívül, a társadalmi életben minden bizonnyal megfelelő maszkot viselünk. Gyakran nem mutatjuk ki a féltékenység, kapzsiság, gyűlölet, büszkeség vagy önzés valódi érzéseit. Rejtjük őket a hivatalosan megfogalmazott verbális kifejezések társadalmilag elfogadott módján, például gratulálok, köszönöm, legmélyebb együttérzésem. De vannak olyan idők, amikor a negatív érzelmeink annyira hevesek, hogy ölés, lopás, veszekedés, stb. formájában nyilvánulnak meg. De általában megpróbáljuk gátolni ezeket a negatív érzelmi megnyilvánulásokat.

Most nézzük meg, mi történik a halál pillanatában. Hisszük, hogy a halál folyamata, nem csak egy hirtelen, pillanatnyi esemény. Amikor az érzékek egyenként elveszítik életképességüket, és abbahagyják a stimulációt, akkor a gátlások is eltűnnek. Azok a maszkok, amelyeket különféle szerepeink során viseltünk, lekapcsolódnak. Végül meztelenül, szemtől szemben állunk önmagunkkal. Abban a pillanatban, ha látjuk a gyűlölet, a féltékenység stb. negatív érzelmeink mérgező kígyóit, akkor bűntudatot, megbánást és bánatot érezni. Nagyon valószínű, hogy az emlékeink is meglehetősen élesek lesznek. Minden érzékszervi zavar és gátlás, amelyek elnyomták őket, eltűntek. Emlékezhetünk életünk során elkövetett és elmulasztott cselekedeteinkre. Ha erkölcsileg nem vagyunk ártatlanok, akkor bűntudat, szenvedés és bánat sújt minket (S.V.386). De ha erkölcsileg egészségesek, elégedettek és boldogok vagyunk, a szenvedések elmaradnak. Az Abhidhammattha Sangaha beszél a kamma megjelenéséről vagy a kammanimitta az elme kapuiról, a halál eljövetelekor. Úgy tűnik, hogy az emlékezet újbóli éledése valóságos művelet, vagy olyan művelet, amely szimbólumokkal leplezi a halál kezdetét. Azt mondják, hogy az újraszületést az ilyen módon felszínre kerülő gondolatok minősége határozza meg.

A halál ugyanolyan természetes esemény, mint az este; ez csak a fennmaradás törvényének egyik megnyilvánulása. Bár nagyon nem szeretjük, nem kerülhetjük el az elkerülhetetlenség elfogadását, mivel nem szabad menekülni előle. A buddhista szövegek gyakran támogatják a halál tudatosságának ápolását, hogy ne érjen minket váratlanul az esemény bekövetkezése. A halál békés elfogadásához meg kell tanulni a békés életmódot. Ennek egyik módja az, hogy emlékezzünk a halál elkerülhetetlenségére. A meditáció gyakorlása a legjobb technika, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy békésen élhessen önmagával és másokkal.

A halál természetes esemény, mint az alkonyat, ez csupán egyik megnyilvánulása a múlandóság törvényének. Bár nekünk nem tetszik, de azt sugallja, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent, hiszen ebből nincs kiút. A buddhista szövegekben, sokszor éberség hiánya miatt nem vesszük észre az esemény közeledtét. A halálnak van békés arca, meg kell ismerni.  Az egyik módszer erre az, hogy emlékezzünk az elkerülhetetlen halálra, amely elriasztja az egészségtelen viselkedést. A meditáció a legjobb technika, amely lehetővé teszi, hogy békében együtt éljünk önmagunkkal és másokkal. A szerető-kedvesség (mettabhavana) gyakorlása hatékony módszer a meditációra. Egyik különleges előnye, hogy nem kell szembenézni a halállal (asammulho Kalam karoti).

Az egyik szuttában (A. III, 293) a Buddha elmagyarázza, hogyan kell felkészülni a békés halálra. Meg kell szerveznie az életét és a célnak megfelelő hozzáállást kell ápolnia. Az ott adott utasítások a következők:

(1) Nem szabad irigyelni a különféle tevékenységet folytatók elfoglalt életet.

(2) Nem szabad bőbeszédűnek lenni.

(3) Nem szabad sokat aludni.

(4) Nem szabad, hogy túl sok társad legyen.

(5) Nem szabad túl sok társadalmi kapcsolatot szerezni.

(6) Nem szabad a szerelemről álmodozni.

Egy másik szutta (A.I,57-8) kifejti, hogy ha a test, a beszéd és az elme révén elkerüljük a gonosz tevékenységeket, akkor nem kell félni a haláltól. A Maha-parinibbana Sutta (D. II, 85-6) kategorikusan kijelenti, hogy azok a személyek, akik gonosz jelleműek, megtévesztéssel néznek szembe a halállal. Ha tehát egy egyszerű erényes életet él, akkor nem kell félnie a haláltól.

A Mahanama Sakkaban (S.V.369) megkérdezték Buddhától, újraszületik-e, ha egy baleset során erőszakos halállal találkozik. Buddha elmagyarázta, hogy azoknak, akik hosszú ideig ápolják az erényt, tanulnak, nagylelkűek és bölcsek, akkor nem kell tartaniuk ezektől a félelmektől. A helyzet további szemléltetésére Buddha hasonlóságot alkalmaz. Ha egy fazék olaj vagy egy fazék ghee edénye eltörik a mély vízben, az edények a vízgyűjtőbe süllyednek, és az olaj vagy a ghee a víz felszínére emelkedik. Hasonlóképpen egy ilyen tragikus helyzetben a testet eldobják, és keselyűk és sakálok emészthetik meg, de az elme felemelkedik és felfelé halad.

Nakula apja betegségéről szóló beszámolója (III.,295) egy másik érdekes epizód a buddhisták halálhoz való hozzáállásával kapcsolatban. Egyszer Nakula apja súlyosan beteg lett, és a felesége észrevette, hogy izgatott és szorongó. Azt tanácsolta neki, hogy a szorongással járó halál fájdalmas, és ezt buddha elítéli. A beteg azt mondta, hogy aggódik a halálát követő családi jövedelem hiánya és gyermekek nevelése miatt. A felesége biztosította, hogy képes fonásra és szövésre, és így képes gondoskodni a családról és nevelni a gyerekeket. Lehet, hogy aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy halála után újra feleségül veszi valaki. Azt mondta, hogy ő ugyanolyan jól tudja, hogy felesége soha nem volt hűtlen, mióta tizenhat éves korukban összeházasodtak. Felesége ígéretet tett, hogy még halála után is hűséges marad hozzá. Lány szellemi fejlődése miatt sem kell aggódnia, és az asszony megnyugtatta, hogy továbbra is komolyan gondolja lánya szellemi jólétét. Emiatt nem kell szorongással szembenéznie a halállal. Ezt tanácsolta a halálos beteg férjének. Azt mondják, hogy az visszanyerte az önbizalmát és ezzel a jó egészséget is. Az ügyet később bejelentették Buddhának, aki megdicsérte Nakula anyját bölcsességéért és lelkességéért.

A szútták a halál rendszeres mérlegelésének előnyeit is tárgyalják (A. IV, 46–48; S. V, 344 408). Az elme elveszik az élet szeretetétől, és az élet lelkesedésétől az emberek különféle atrocitások követnek el. Ezeket meggátolhatja a halál tudatosságának gyakorlása. Ha csak arra emlékezünk, hogy nem azért jöttünk erre a világra, hogy örökre itt maradjunk, akkor sokkal jobb életet élhetünk. Ha az áttekintés során gonosz negatív érzelmeket, például vágyat, gyűlöletet és féltékenységet találunk magunkban, azonnal lépéseket kell tennünk azok felszámolására.

A buddhista szövegek fáradhatatlanul megismételik a halál elkerülhetetlenségének rendszeres szemléltetésének pozitív előnyeit. Segít az egészséges élet megélésében, valamint a halál nyugodt megnyugvással és félelem nélküli elfogadásában.